Lehet egyszer vissza kell térjek a papírhoz, ceruzához, tollhoz.. és az is lehet, hogy akkor eljön az idő, amikor ez ismét kiváltság lesz.., mint egykoron az írás-olvasás tudása.. és az is lehet, akkor romlott el minden, amikor a leírott (majd később kézi erővel még később géppel sokszorosított) tudásra hagyatkoztunk, abban bíztunk, csak abban.., és egyre jobban, napjainkra a szinte feltétel nélküliséget elérve.. Azonban lehet, az az írott tudás, tiszta volt egykoron és szent, nem fertőződött meg hatalmi játszmáktól.., és valószínűleg ezért is estek többször áldozatul háború(k)nak, könyvtárak, könyvgyűjtemények, mert a tiszta tudást hordozták lapjaikon a Forrástól.., és ezzel párhuzamosan fokozatosan eljött az egyetemes tudásból az intuíció által való merítés képességének hanyatlása is ..
Miért e bevezető?.., nem tudom.. talán mert egy olyan témát szeretnék megemlíteni, aminek nem tudom azóta sem, hogy mi az üzenete?.. mert vallom, véletlenek nincsenek..
Az úgy volt, hogy egy küldöldi cégnek körülbelül évente 1x szoktam titkos vásárlóvá válni, és egy előre megadott feladat szerint eljárni, majd az egészet egy kérdéss or mentén leírni, mindezt angolul. A küldetés, az nem a pénzről szól, az a majdnemsemmi kategória, azonban szól arról, hogy az angol nyelvet írásban tudom egy választékos és üzleti környezetben gyakorolni, és ez a része jó. A megkeresések részben e-mailben érkeznek, amit elolvasva el tudom dönteni, hogy szeretném e a tesztvásárlást avagy sem.
És akkor a folytatás.. múlt héten érkezett egy új e-mail megkeresés, ami nem angolul jött. Furcsálltam, de gugli segítségével kiderült hogy hollandul írták (köszönöm a bizalmat, nem is értettem, honnan vélik, hogy hollandul is tudok?.., mert nem tudok) és a tesztvásárlás scenarioját muszály idéznem: "Ügyfelünk Z temetkezési biztosításánál tesztelnünk kell a temetkezési irodáik ügyfélszolgálatát. Ennek érdekében olyan vásárlókat várunk, akik konkrét kérdéssel szeretnének telefonálni az érintett temetkezési irodához. Tesztelje az ügyfélszolgálatot és küldje el a felmérést!"
Vajon ezt miért kaptam?.. hollandul, és mi az üzenete, hogy temetkezési vállalkozókat teszteljek Hollandiában telefonon keresztül?.. azóta is mosolygok rajta magamban.., annyira abszurd az egész.., még nem sikerült megfejtenem azóta sem..
Szeretettel, Rita Monika
esszencia ajánló: Százszorszép (Bellis Perennis - Daisy) Findhorn esszencia - 15 ml-es: Emelkedj felül a zavarok közepette, őrizd meg a nyugalmadat. 'Végy menedéket a magadból fakadó biztonság érzetében.'