... ez a fotó Kubában készült - sok éve már..
az alap és a kiindulás nem a rendszerváltásról szól, nem az úttörõ mozgalomról és nem a kisdobosokról,
hanem az évzáróról, mint közösségi és 'mozgalmi' eseményrõl és élményrõl:
ahol minden évben ugyanazon forgatóköny szerint :
- beszél valaki az iskolavezetés részérõl: elhangzik pár õszinte és sok diplomatikus szó, majd jön a dìcséretben részesültek sora: a kitūnõ tanulók kiemelése és dìjazása, a majdnem kitūnõ tanulók kiemelése és dìjazása, a versenyen szerepeltek sikerének emlìtése, legyen az egyéni vagy csoportos, majd megemlìtésre kerül pár kolléga aki nyugdìjba megy, aki versenyre készìtett fel,
utána mūsor, bizonyìtványosztás és itt a vége egy adott tanévnek na és 30 fok árnyékban..
pedig ( ! ):
gondolkodtál már azon, hogy ezek az évzárók mennyire borzalmasak annak a 95%-nak - legyen az diák, legyen az pedagógus, akit nem méltatnak, akinek a neve el sem hangzik, mert nem fért bele abba az 5%-ba, akit ki kellett emelni..
pedig (!):
mindent megtett önmagához képest, sõt még többet is, de valahogy ìgy is megakadt egy átlagosnak mutatkozó bizonyìtvány szintjén és lehet:
- csodálatosan énekel vagy
- 15 másodperc alatt kirakja a Rubik kockát vagy,
- õ készìti a legfinomabb csokitortát vagy
- sakkban a felnõtteket leigázza és igen,
a pedagógus legjobb tudása szerint készült az osztályával egész tanévben, vagy éppen lelkiismeretesen képviselte a tantárgyat, ami mellett sok éve elkötelezõdött.
DE
ezek a diákok a jelen oktatási rendszerben a futottak még mezõnybe vannak sorolódva a jegyeik alapján..
Sokáig eszembe sem jutott gondolkodni az évzáró mūfaján.., természetesnek vettem, ezen szocializálódtam.
1 éve hallottam elõször egy németországi kistelepülésen élõ ismerõstöl, hogy náluk se évnyitó, se évzáró nincsen.
Akkor is megütötte a fülemet, de nem gondoltam úgy igazán szìvbõl bele, csak nemrég, hogy mivel is jár ez?.. mert én is gyermekként az 5%-os kisebbségbe tartoztam.. jól esett.. mindent megtettem, hogy oda tartozhassak beleértve a túlzott idomulást és megfelelést.. és ez karöltve járt önnön valóm elvesztésével..
és aminek a gyermekem megszületésével indultam el ismételt keresésére.., apró lépésekben közeledem hozzá.., azt még azonban nem állìthatom, hogy megtaláltam.
Most a fiam a 95%-ba sorolódott - jegyei alapján.
Amikor felvették az új iskolába tavasszal, akkor azt hallottam vissza, hogy a pedagógusok meglepõdtek a sikeres felvételi teljesìtményén.. Én nem lepõdtem meg, mert tudtam mi van benne, mire képes - még ha a jegyei ezt nem is mutatták, vagy csak részben.
Ha már idáig eljutottunk Te kedves olvasó elgondolkodtál az évzáró értelmén?,
az értékelések mikéntjén?
vagy azon, hogy
mivel inspirálsz?, vagy mivel veszed méginkább kedvét egy kis léleknek önnön fejlõdésében?..
Jöjjön itt egy bölcs idézet/meglátás a szeretetvezérelte Antoine de Saint-Exupéry-tõl és csodás alkotásából: A kis hercegbõl:
"A fölnőttek (...) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: "Milyen a hangja?" "Mik a kedves játékai?" "Szokott-e lepkét gyűjteni?" Ehelyett azt tudakolják: "Hány éves?" "Hány testvére van?" "Hány kiló?" "Mennyi jövedelme van a papájának?" És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik."
Hát ez mit sem változott kis herceg megszületése óta.. a számokkal mérés.. annyi változás van, hogy ennek a számoknak az elbūvölõ ám hamis világát a gyerekekbe is elültettük és ültetjük el nap mint nap..
és vajon mit várunk ettõl?.., hogy a gyermekem új hajtást hoz világra és az is egy szám lesz?.. mert csak azzal vagyok képes mérni?.. és összehasonlìtani?.. és miért jó ez?.. és kinek jó ez?..
Szeretettel üdvözöllek, Rita Monika
ui: esszenciát most nem emlìtettem.., de ne maradjon ki!:
skót kankalin esszencia mai üzenete:
segìt felszabadìtani magamat, segìt ismét ragyognom, önnön valómat megélnem!
