Tegnap este egy érdekes téma jött elõ tizenkétésfélévesemmel:
öndícséretbõl indultunk ,
hogy aznap valaki folyamatosan dícsérte az általa elkészített valamit és ez vegyesen csapódott le a gyermekemben..,
elmondtam, hogy ez nem baj, mert az életben való létezéshez és túléléléshez elengedhetetlen az egészséges önértékelés és az önszeretet
és dióhéjban elmondtam hogy
ez nálam hullámzott, volt hogy megvolt ez az állapot
és volt hogy a hiánya volt csak meg és hogy ez így nem szerencsés..,
és szerencsésebb a stabil szint, ami megvan (nem a stabil hiányállapot..),
szó szót követett, jött a dícséret és az öndícséret,
és elmondtam ( a Gyermeknevelés dán módra könyvbõl megtanultam !. , na és meg is tapasztaltam..)
a kívülrõl jövõ dícséret jó ha van, de a stabil alapokhoz nem elég..,
mert folyamatosan kívül keresem a dícséret/siker/szeretet forrását.., pedig annak a magja belül kell hogy legyen, az adja a késõbb is / vagy éppen folyamatosan terhelhetõ alapokat..
mindent értett,
lereagálta, hogy neki sok volt annak az ismerõsnek az öndícsérete,
igen, mondom az már túllép az egészséges önbizalom határán és átcsap a túlzott önbizalomba..,
DE
elmondtam
tudni kell önmagunkról/önmagadról beszélni, mert ez is elengedhetetlen a stabil jövõhöz,
és nem tanítják egyik iskolában sem,
csak egy tananyagrészletrõl kell tudni beszélni, azt kell tudni elõadni, de az még nem te vagy..
odafigyelt, meghallgatott és mindent értett,
az értõ hallagatás is elengedhetetlen része a tanulásnak, az életre való felkészülésnek,
hihetetlen bölcsesség van benne fiatal kora ellenére
szeretettel, Rita Monika
ajánló: vicces jelenetek továbbra is, mert a nevetés, a humor az egyik túlélési eszköz mindenkor..
